Vonatlátó

Nem nyerhetett az egyetlen induló Lengyelországban

2018. október 24. - Vonatlátó

Mindent a lengyel önkormányzati választásokról

13239058_952714974848487_5551554355719004499_n.jpg

Lengyelország 2004-ben, velünk egy időben csatlakozott az EU-hoz, az ezzel járó előnyöket azonban szemmel láthatóan jobban ki tudták használni. Mész a faluban és azt tapasztalod, hogy mindenütt megművelt földek, rengeteg állat, jó minőségű utak... Stadion viszont kevesebb van és ez talán így is van jól. 

Most vasárnap voltak az önkormányzati választások, melyeknek végeredménye nekünk magyaroknak is fontos lehet. Az exit poll szerint (tehát amikor megkérdezik a szavazóhelyiségből távozókat, hogy kire szavaztak és ez alapján próbálnak statisztikákat készíteni) a Fidesszel puszipajtás Pis (Jog és igazságosság) párt 32,3 %-ot kapott, amivel mégha nyertek is, többségnek aligha mondható (a lengyel és a magyar kormány kölcsönösen vétózzák meg a másikkal szembeni szankciókat az Európai Parlamenten). 9 vajdaságban mégis győzött a kormánypárt a 16-ból, ez részben az ellenzék ottani elaprózódásának is köszönhető, de több helyen van esély koalíciós ellenzéki kormányzásra.. A nagyvárosokban viszont egyértelműen tarolt az ellenzék, Varsóban például 54 %-kal. Egyébként ahol nem nyert több, mint 50%-kal egy jelölt, ott lesz második forduló is.

A legviccesebb az egészben ebből következik: Egy lengyel faluban az utolsó napon kizárták az ellenzéki indulót valami pitiáner adminisztrációs hibára hivatkozva, így csak a PiS jelöltje indult el. Egyetlen jelölt esetén a lengyeleknél lehet ellene vagy mellette szavazni, így fordulhatott elő, hogy az egyedüli jelölt  vesztett, mivel a lakosság 71%-a nem kért belőle.

Na de hogy jönnek a képbe a tehenek?

Vigyázni kellett a hegyi utakon is, mert azok is elkezdtek az országúton bóklászni - a legközelebbi szavazóhelyiség felé - akiket gyalogos közlekedésből a legvajszívűbb vizsgabiztos is megbuktatna. Az meg csak hab a tortán, amikor a főúton egyszer csak jön veled szembe a tehéncsorda, a hajcsárnak esze ágában sincs lejjebb terelni az állatait - legalább a menetirány szerinti jobb oldalra - elvégre ő van otthon, ő a hülye helyi -ahogy még horvát útjaink során elkereszteltük a vezetni alig tudó ottani lakosokat. (Lejjebb a horvát autósokból készített válogatásunk található)

44516097_322875881845623_839083494054297600_n.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://vonatlato.blog.hu/api/trackback/id/tr1314318847