Vonatlátó

Parlagfű, Utasjogok, Szabadstrandok: Mi a közös ezekben?

2018. augusztus 08. - Vonatlátó

Az, hogy az ellenzéki pártok elkezdtek fontos társadalmi ügyekkel foglalkozni.

DK: Miért nincs “Stop Parlagfű”? – Két millió allergiást hagyott magára a kormány

A Demokratikus Koalíció kiáll a szénanáthások, parlagfű-allergiások mellett. Véleményük szerint a nemkívánatos növény irtásával érdemben kéne foglalkozni, működőképes stratégiát kell kidolgozni, EU-s forrásokat lehívni parlagfű-mentesítésre, az orvosi szolgálatot pedig megerősíteni. Minden 5. magyar ember költ havonta több ezer forintot gyógyszerekre és sokszor az augusztusi nyaralásnak is keresztbe tesz a parlagfű-szezon, ezzel a turisztikai ágazat bevételkiesését okozva az országnak. Ráadásul arra még mindig nincs szabályozás, hogy azok a földbirtokosok ne vehessenek igénybe uniós támogatást, akiknél halomban virágzik a parlagfű.

an-2-550ft.jpg

MSZP: Elég a repülőtársaságok embertelenségéből – Jön a fapados etikai kódex

Mostanában elég sok botrányban érintettek ezek a légitársaságok. Ujhelyi István, az MSZP Európai parlamenti képviselője elmondta, hogy nem akarnak a fapados cégek ellen fellépni, támogatják ezt az üzleti modellt, csak létre szeretnének hozni egy általános megállapodást a fogyasztók érdekében, hogy könnyebben érvényt szerezhessenek az utasjogoknak. Az EP Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottsága várja szeptember 5-ére a légitársaságok, repülőterek és fogyasztóvédelmi szervezetek képviselőit, hogy egyeztessenek a "fapados etikai kódexről".

DK: Aláírásgyűjtés a cafeteria megadóztatásának újratárgyalása érdekében

A kormány legújabb megszorító csomagjának részeként 2019-től megadóztatnák a cafetériát - például lakhatási támogatás, bérlettámogatás, iskolakezdési támogatás, utazási támogatás - a Szép-kártya kivételével, ami “a Fideszhez közel álló oligarchák vendéglátóipari érdekeltségeit érinti”. Ezzel tízezreket vennének ki a munkavállalók zsebéből, mert a munkáltatók feltehetően meg fogják szüntetni ezeket a béren kívüli juttatásokat. "A DK szerint meg kell akadályozni a cafeteria megszüntetését!"

maxresdefault_1.jpg

                                  

MSZP: A Mi Európánk

A Magyar Szocialista Párt nemzeti konzultációt indított, melyben az állampolgárok Európai Unióval kapcsolatos véleményére kíváncsi. A bevezető videó szerint itt az ideje választani Európa és Orbánisztán között. Többek között azt próbálják megtudni, hogy az emberek szeretnék-e, ha Magyarország csatlakozna az Európai Ügyészséghez - ezzel talán féken tartva a korrupciót - , ha az Európai Unió fellépne a renitenskedő tagországokkal szemben. Olyan kérdés is van, hogy mely területeken lenne leginkább szükség közös európai álláspontra.

36629583_666232150377635_6782796208508239872_n.jpg

DK: Minden balatoni településen legyen ingyenesen használható szabadstrand!

Meddig lesznek még szabadstrandok a Balatonnál? A Balaton mindenkié! A tengerért sem kell fizetniük a külföldre utazóknak, akkor a saját tavukért miért fizessenek a magyarok? Többek között ezzel érvel a Demokratikus Koalíció is, akik szerint "törvényben kell garantálni, hogy mindenütt legyen ingyenes szabadstrand, ennek a költségeit pedig nem az önkormányzatoknak kell kifizetnie, hanem a kormánynak." Hasonló céllal indított petíciót az AHang.hu is, melyet itt tud aláírni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vonatlato.blog.hu/api/trackback/id/tr4814167477
Nincsenek hozzászólások.