Vonatlátó

Horvátországban külön tábla figyelmeztet pincérek fokozott jelenlétére

2018. június 20. - Vonatlátó

Én is kérek ilyet a Balatonhoz!

Mindenkinek ismerős, amikor az étterem és a kiülős terasz az út két különböző oldalán található. A vendégek számára ez talán kevésbé zavaró, de a pincéreknek és a közlekedésben résztvevő járművezetőknek eléggé veszélyes helyzetet teremt. Magyarországon tipikus példa erre a budapesti Bálna melletti terasz a bringaút túloldalán vagy Balatonföldváron a Csigaház vendéglő kiülős része a kanyarban. A szomszédos "nyaraló-országban", horvátéknál erre egy rendkívül frappáns KRESZ-táblát fejlesztettek ki (a brit tudósok, forradalmian új technológiát alkalmazva: ez pedig a HUMOR). Ez a tábla annyira viccesre sikerült, hogy külföldi szemmel igazi turistalátványosság.20130716-26-0429_horvato_lun.JPG

Mi is egy ilyennel találkoztunk szembe Pag szigetén, Lun településen. Annyira megtetszett, hogy 6-8 perc fotózkodás után meg is vacsoráztunk az adott étteremben, úgyhogy bátran beszélhetünk turista-csalogató hatásról is! Érdemes végigsétálni a partszakaszon, egészen a sziget végéig, a nagy hullámzás ellenére nálunk egyesek úszva tették meg a távot. Láttunk pici rákot a parton, színpompás növényeket erkélyeken, de a falucska kikötője is meseszép. Mi ugyan sajnos kihagytuk, de van egy csinos kis templomocska is a faluba vezető út mentén. Az odavezető úton mindenképp meg kell állni megcsodálni egy-egy olajfa-ligetet, de a szabadon tartott kecskékkel vigyázzunk. Bár még mindig jobb, mintha celeb-medvével találkoznánk, aki hetek óta szívatja az egész országot. Megvédjük a határainkat a bevándorlóktól, de egy maci túl jár az eszünkön. Kicsit komikus:)

Előző írásunkban összegyűjtöttünk néhány utazási tippet a nyárra, köztük a horvát Omis városából.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vonatlato.blog.hu/api/trackback/id/tr814059232